KARLOVY VARY – LOKET VÁRA – VALTICEI KASTÉLY
légkondicionált luxusautóbusszal
Prága – 2-3 ágyas, fürdőszobás hotelszobákban
reggeli – fakultatív vacsora igényelhető
Szeged Pláza parkolójából 04:00 órakor
Program:
1. nap: Szeged – Prága
Utazás a Budapest-Győr-Rajka-Pozsony útvonalon. Kora délután érkezés a világ egyik leglátogatottabb városába, Prágába. Városnézésünket a Vencel téren kezdjük, majd a Havas Boldogasszony templomot tekintjük meg. Következő látnivalónk a Lőportorony és a mellette álló Reprezentációs ház. Sörparti a Reprezentációs ház fogadótermében, majd szabadprogram, ajándék vásárlási lehetőség.
2. nap: Prága, a „száztornyú város”
Reggeli után egész napos program következik a „száztornyú” Prágában: Hradzsin tér, majd a Vár, utcáról utcára: Szent Vitus székesegyház, Királyi palota, Arany utcácska, Szent György bazilika. Ezt követően a Kisoldali téren álló Szent Miklós templomot tekintjük meg. Ebédszünet után a Károly híd látványában gyönyörködhetünk. Pihenésként sétahajózás következik a Moldván, egy sör kíséretében. A hajóutat követően az Óvárosi tér csodálatos építészeti emlékeit ismerhetjük meg. Megtekintjük a híres órajátékot, majd az óvárosi Városháza tornyából gyönyörködhetünk a történelmi városmagban. Ezt követően a prágai Régi Városháza eredeti, gótikus állapotban fennmaradt termeit járjuk be. A legszebb a régi Tanácsterem, melynek reneszánsz növényi motívumokkal díszített, kazettás mennyezete szemet kápráztató. Látnivalókban gazdag nap után indulunk szálláshelyünkre.
3. nap: Fakultatív kirándulás: Loket vára – Karlovy Vary
Ezen a napon, reggeli után a varázslatos Ohre folyó völgyében, Karlovy Varytól alig több, mint 12 km-re fekvő, azonos nevű városkában áll Loket vára. A vár egyike Csehország legrégebbi építményének. A gránit hegyen álló csodás fekvésű, törtémelmű cseh remek, amely nem véletlenül szolgált számos híres film – köztük a James Bond sorozat Casino Royale című alkotásának – helyszínéül. Továbbutazás Karlovy Vary-ba. Séta Európa egyik leghíresebb fürdőhelyén, ahol megcsodálhatjuk a régi pompájukban helyreállított, ódon házakat, mesés palotákat, kolonádokat, fürdőházakat és ivókutakat. Szabadidő után visszautazás Prágába. Részvételi díj: 50 euró/fő (belépőkkel együtt)
4. nap: Prága – Valtice, Liechtenstein-kastély
A reggeli elfogyasztása után indulunk haza, útközben Csehország egyik legszebb és leglátogatottabb épületét a Valtice-i Liechtenstein család birtokában lévő kastélyt csodálhatja meg csoportunk. Az eredetileg gótikus vár a XIII. század során reneszánsz stílusban épült újjá, később Morávia leglejentősebb barokk stílusú világi épülete lett. Mai formáját 1643-1730 között kapta. A csodás kastély tulajdonosa a Liechtenstein család, amely Csehország egyik legnagyobb hatalmú, leggazdagabb főnemesi famíliája volt. Csehországban nem kevesebb, mint 99 birtokkkal rendelkeztek. A pazarul berendezett kastély az UNESCO Világörökség védelme alatt áll. A szép élményt követően indulunk haza, Szegedre érkezés az esti órákban.
Kiskunfélegyháza – Kecskemét (Auchan bevásárlóközpont) – Budapest (M0-s autópálya pihenői)