BOLDOGKŐ VÁRA – VIZSOLYI BIBLIA LÁTOGATÓKÖZPONT – VIZSOLYI MÉZMÚZEUM – GÖNCZ, HUSZITA-HÁZ – SZERENCS, RÁKÓCZI-VÁR
légkondicionált luxusautóbusszal
nincs
nincs
Szeged Pláza parkolójából 05:00 órakor
Program:
Zempléni kirándulásunk első állomása a nevéhez illően a festői szépségű Boldogkő vára. A Boldogkőváralja közvetlen közelében emelkedő sziklaszirten álló középkori vár, a Zempléni Tájvédelmi Körzet része. A táj szépsége, illetve a vár viszonylagosan jó állapota miatt igen kedvelt úticél. Az ovális alakú Bodókő-hegy sziklatarajára épült erősséget egy 1282-ből való oklevél említi. A vár szerepe főleg a Felvidékre portyázni induló török seregek megállításában volt. Hosszabb ideig itt lakott Balassi Bálint is, akinek néhány bordala a várban született. A „nyugvó oroszlánként” is emlegetett, gyönyörűen felújított erődítmény bejárását követően egy a „Kóborlovagok párbaja” bemutató előadását is megtekinti csoportunk. Az előadás végeztével indulunk Vizsolyba, ahol 1588-ban Rákóczi Zsigmond nyomdát létesített, melyben az első, magyar nyelvű bibliát kinyomtatták 1590-ben. Fordítójáról, Károli Gáspárról Károli Bibliának nevezik, az irdoalomtörténet Vizsolyi Bibliaként tartja számon. Megtekintjük a református templomot és a benne féltve őrzött Károli Biblia eredeti példányát, majd a templommal szemközti, egykori sekrestye épületében berendezett Biblianyomtató Műhelyet látogatjuk meg, amelyben Mantskovits Bálint kinyomtatta a híres Vizsolyi Bibliát. A kézirat lapjait Szenczi-Molnár Albert hozta Göncről Vizsolyra. Vizsolyi látogatásunkat a Mézmúzeumban folytatjuk, amely izgalmas kikapcsolódást nyújt minden korosztálynak. A XVIII. századból találhatunk itt méhészeti eszközöket, amik a régi idők hangulatát idézik. Gyönyörködhetünk az itt készült gyertyákban és megkóstolhatjuk az ízletes mézeket és mézkülönlegességeket is. Következő állomásunk Göncz, a ma tájházként szolgáló Huszita-ház, egyebek között itt láthatjuk az egykor Európa szerte elismert űrmértéket, a bor tárolásában és az aszukészítésben is fontos szerepet játszó, 136,7 literes gönczi hordót. A programunkat folytatva Szerencsre utazunk, ahol a város fontos látnivalóját, a XV. században épült Rákóczi-várat tekintjük meg. A vár ad otthont a Zempléni Múzeum kiállításainak, köztük a Rákóczi Zsigmond és a Rákóczi család korát bemutató tárlatnak. Élménygazdag programunk után indulunk haza, Szegedre érkezés a késő esti órákban.
Kiskunfélegyháza - Kecskemét (Auchan) - Budapest (M0-s autópálya pihenői)