Program:
1. nap: Szeged – Zakopane, a lengyel Tátra fővárosa
Elutazás Szegedről a Kistelek-Kiskunfélegyháza-Kecskemét-Budapest-Vác-Parassapuszta útvonalon, Szlovákián keresztül Lengyelországba. Kora délután érkezés Zakopaneba, ahol a Tátra csodás hegyeinek és mesés völgyeinek látványa teljesen le szokták kötni a figyelmünket. Csoportunk siklóvasúttal utazik fel a Gubalów-hegyre, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a városra és az azt körül ölelő hegyekre. Majd séta az adventi pompába ragyogó üdülővárosba. Megtekintjük Zakopane gorál motívumokkal díszített templomait és a régi temetőt, ahol híres lengyelek nyugszanak. Séta a város leghíresebb utcáján, a Krupówki utcán, ahol a régióra jellemző faszerekezetes, hagyományos házak díszelegnek. Látogatást teszünk a híres Tátra Múzeumban, ahol megismerhetjük a gorál hagyományokat, életmódot és a szokásos valamennyi formájának megjelenítése mellett a környék hegyeinek állatés növényvilágát, különleges geológiai ritkaságokat is megcsodálhatunk a kiállításokon. A múzeum megtekintését követően vásárlási lehetőség a híres piacon vagy a sétálóutcán: helyi kézműves termékek, igényes, szépen kidolgozott bőráruk, fafaragványok, ízletes és tradicionális füstölt házi sajtok, karácsonyi ajándékok és dekorációk, édességek, cipők, papucsok, kesztyűk, sapkák és még több ezer csábító termék. A vásárlás közben forralt borral vagy a különleges mézes sörrel melegíthetjük magunkat. Karácsonyi dallamok hangulata kísér bennünket. Ezt követően utazás szálláshelyünkre.
2. nap: Zakopane – Késmárk – Kassa – Szeged
A reggelit követően búcsút intünk Zakopanenak és útirányunk a tátraaljai város, a Szepesség egyik központja, a felvidéki Késmárk. Itt az egyik legmegóvottabb szakrális szlovák feépítményt, a Szentháromság evangélikus fatemplomot csodálhatjuk meg. Ez az egyedülálló fatemplom tiszta fából és vörös lucfenyőből készült, egyetlen fémdarab felhasználása nélkül. A fatemplom barokk enteriőrje szintén fából készült. Továbbutazás Szlovákia egyik leggyönyörűbb történelmi városába, ahol adventi mesebeli világ vár bennünket. Megtekintjük a város legismertebb műemlékét, a háromhajós, gótikus Szent Erzsébet-székesegyházat, melynek az altemplomában van eltemetve II. Rákóczi fejedelem, de itt nyugszik Zrínyi Ilona, valamint Bercsényi Miklós és felesége is. Rövid séta után érkezünk Kassa nagy szülöttjének, Márai Sándornak az Emlékkiállításának meglátogatására. A XX. századi magyar irodalom egyik legnépszerűbb, legismertebb szerzője, egyben az egyik legkülönösebb sorsó írója gyermekkorának néhány évét töltötte e házban. Az Emlékkiállítás megtekintése után irány Kassa adveti vására, ahol csillogás, mesés látvány, édes illatok és ízek, hagyományörző kézműves ajándékok, ünnepi ételek, forralt bor, mézeskalács, betlehemes játék, karácsonyi dallamok várnak bennünket. Az ünnepi hangolódás után indulunk haza, Szegedre érkezés a késő esti órákban.
Programkínálatunk tartalmaz egynapos belföldi és külföldi utakat is, melyekben többek között megismerkedhetünk Magyarországgal, mesélni fog nekünk a Bécsi-erdő is, csodaszép semmeringi élményekben lesz részünk, valamint ellátogatunk Pozsonyba, a koronázó városba is!
Kétségkívül ezek az utak azok, melyek legtöbbet hozzátehetnek az iskolában tanultakhoz, legyen szó akár történelemről vagy irodalomról. Egy-egy ilyen körutazásunk során megelevenednek a tankönyvek képei. Ismerje meg 2023. évi körutazásainkat, melyek közt vannak 2-3 napos illetve több napos körutazások is.
Ön hol nyaralna legszívesebben? Horvátországban, az olasz vagy török riviérán, akár a szépség szigetén, Korzikán? Nézzen bele kínálatunkba, foglalja le és élvezze álmai nyaralását!
Színházi programok szegedi indulással! Irodánk rendszeresen szervez az ország legjelentősebb kulturális programjaira kirándulásokat. Aktuális színházi programajánlatunkat nyomon követheti weboldalunkon is, érdeklődhet telefonon, vagy e-mailben, de szeretettel várjuk Önt irodánkban is!
Előfoglalási-, törzsutas-, gyermekkedvezménnyel és szuper nászutas kedvezményekkel várunk minden kedves utazni vágyót, de amennyiben úgy dönt, hogy nagyobb csoporttal utazik, úgy csoportos kedvezményben részesül!